Akagera Önkéntes Program
Gyertek és töltsetek az Akagera gyerekekkel felejthetetlen heteket!
Az Akagera Önkéntes Program célja, hogy a világ minden tájáról érkező emberek közös tevékenységeken keresztül kapcsolódjanak egymáshoz, és megismerjék egymás életmódját Ruandában. A Közel Afrikához Alapítvány örömmel támogatja az ilyen típusú csereprogramokat azáltal, hogy keretet biztosít, valamint iránymutatást és segítséget nyújt a résztvevők közötti értékes kapcsolatok kialakításához.
Ruandában helyi partnerünkkel, az Akagera Good Neighbors nevű civil szervezettel közösen olyan nehéz körülmények között élő gyerekeket támogatunk, akik bármikor utcára kerülhetnek, széthullott családi háttérrel, társadalmi és anyagi támogatás nélkül. Ezek a gyerekek helyzetük miatt nem tudnak iskolába járni, és gyakran étellopásra kényszerülnek a piacon. Az Akagera Good Neighbors és támogatóink segítségével lehetővé tesszük számukra az iskolába járást azáltal, hogy fizetjük az iskolai egyenruhát és az iskolai ebédet. Ez nemcsak azért fontos, mert így nem lopnak és legalább egy stabil étkezési forrásuk van, hanem azért is, mert így motiváljuk őket a tanulásra és a szegénységből való kitörésre. A nyári szünet alatt a gyerekek nem jutnak iskolai étkezéshez, így gyakran újra étellopásra kényszerülnek.
Az önkéntes program kétféle: nyári táboroztatás, illetve év közbeni önkénteskedés. A táboroztatás célja az is, hogy nyáron is biztosítsuk a gyerekek számára az étkezést és értelmes tanulási, szórakozási lehetőségeket.
A nyári program minimum kéthetes, az évközbeni minimum egy hónap. Ez az idő elegendő a gyerekekkel való kapcsolat kialakításához, és Ruanda szépségeinek megismeréséhez. Folyékony angoltudás a részvételhez elengedhetetlen.
A gyerekek általában 9 és 15 év közöttiek, a tanév során iskolába járnak. Tanulnak angolul, de általában még túl fiatalok ahhoz, hogy folyékonyan beszéljenek, a helyszíni tolmács biztosított. A korábbi években akrobatikát, színjátszást és zenét tanultak, filmet készítettek. Tapasztalataink szerint bármire nyitottak, így az önkéntesek maguk is megtervezhetik, mit szeretnének tanítani.
Fontos, hogy a programban való részvétel önköltséges. Ezen felül a nyári táborban szükséges a napi 30 USD hozzájárulás a gyerekek étkezéséhez.
Ha érdekel a program Ruandában, írj nekünk!